A híres Hope Gyémánt története

A Brillionaire imádja a kéket és a csillogást, valamint az egyedi, különleges dolgokat. Épp ezért nem mehetünk csak úgy el a világ egyik leghíresebb Kék Gyémántja mellett, melyet még baljós mítoszok is körül lengenek.

 

 

 

A megátkozott kő legendája

 

A világ egyik legismertebb drágakövéről, a gyönyörű zafírkék Hope Gyémántról azt tartják, hogy egy istennő megátkozta. Az kezdetben 112 karátos gyémánt eredetét homály fedi, de nagy valószínűséggel egy indiai bányából származik. A legenda úgy tartja, hogy Sita istennő szobrának szemét formázták meg belőle, amit egy tolvaj ellopott, ezzel magára vonta Sita haragját, mely a gyémánt minden későbbi tulajdonosára lesújtott.

A kezdetek

 

A kő beutazta a fél világot, története évszázadokon átívelő. A legkorábbi feljegyzések szerint 1600-as években egy indiai férfi Velencébe vitte a kék drágakövet és ott eladta egy patrcíciusnak, akit Morosininek hívtak. Sajnos a kő új tulajdonosa nem csodálhatta sokáig szerzeményét, mivel egy kocsmai verekedésben leszúrták. Ezután egy Tavermier nevű francia gyémántkereskedőhöz került, akit indiai útja során egy falka vadkutya halálra marcangolt. A következő tulajdonosa Touquet, egy párizsi uzsorás lett, aki pedig nem sokára a Bastille börtönében végezte.

 

 

A királyi család ékköve

 

A gyönyörű kék gyémánt ezek után  XIV. Lajos tulajdonába került, és sajnos a francia királyi családnak sem hozott szerencsét. A Napkirály aktuális szeretőjének, Montespan márkinénak szánta a pazar ékszert, és hogy még inkább kifejezze érzéseit, udvari ékszerészével szív alakúra csiszoltatta azt. A beavatkozásnak köszönhetően a gyémánt 67 karátos és még pompásabb lett. Innentől kapta a French Blue nevet. A márkinét a király rövidesen hűtlenséggel vádolta meg és egy kolostorba száműzte, ráadásul a gyémántot is visszavette és az Aranygyapjas lovagrend szalagjába foglaltatta.

 

A kő néhány évtizedig nem hozott balszerencsét senkire, mígnem XVI. Lajos felesége, Marie Antoniette szemet vetett rá, és ékszert készíttetett belőle. A történelemből tudjuk, hogy 1793-ban Marie Antoniette-t kivégezték a francia forradalomban. Ezek után az ékszernek sokáig nyoma veszett a királyi pár többi ékszerével együtt.

 

Az a hír járja, hogy a követ egy kadét Londonba vitte, és egy holland gyémántkereskedőnek Wilhelm Fals-nak adta el. A kereskedő többször is átcsiszoltatta a gyémántot, hogy ne lehessen felismerni az ellopott királyi ékszert. Wilhelm-től fia, Hendrick lopta el az balsorsú követ, mely annyira megviselte a kereskedőt, hogy belehalt a szívfájdalomba. A tolvaj hosszú ideig képtelen volt túladni a gyémánton, majd végül nevetséges áron túladott rajta. Hendrick nem sokkal később önkezével vetett véget az életének, így őt is utolérte a kő átka.

 

 

Az új név

 

1820-ban egy londoni árverésen tűnt fel újra a kék gyémánt, de már újracsiszolt változatban, így 44,5 karátos lett. Egy gazdag bankár, Henry Hope szerezte meg a drágakövet, és el is nevezte Hope Gyémántnak, és a mai napíg így hívják. Hope fia IV. György angol királynak adta el áron alul, aki cserébe nemesi címet adományozott. A király Mary Fitzerbernek szánta a csodálatos ékszert engesztelésül, mivel vallási és politikai okokból más nőt vett feleségül. Feleségéhez, Caroline braunschweigi hercegnőhöz viszont hűtlen volt, így hamarosan világraszóló botrány közepette el is váltak. A csalódott asszony magának követelte a kék követ, IV. György azonban inkább Hope-nak adta el, aki készpénzzel fizetett érte.

 

 

Török kézben

 

Az ifjabb Hope-tól az utolsó török szultán, II. Abdul Hamid vásárolta meg a gyémántot 400 000 dolláért kedvenc felesége számára, ám néhány hónappal később leszúrta feleségét, míg őt egy katonai puccs után eltávolították trónjáról. Szalonikibe menekült, ahol Simon Manthraidesz gyémántkereskedő segítette, és hálából neki ajándékozta a gyémántot. Az átok a kereskedőt is utol érte, aki családjával együtt autójával egy kiránduláson szakadékba zuhant és mind meghaltak.

 

 

A tenger mélyén

 

A kék gyémántot ezután Igor Kanitovszkij orosz herceg szerezte meg, és táncosnő szeretőjének, Laurentine Ladrue-nek ajándékozta. A herceg párbajozott is szerelméért, ám belehalt sérülésébe. A lány babonás volt, ezek után nem akarta megtartani a gyémántot, s egy Montez nevű spanyol úrnak adta el. Montez hajója elsüllyedt, ő pedig vízbe fulladt. Talán jobb lett volna, ha örökre a tenger mélyén marad a gyémánt, de egy búvár felhozta a roncsok közül, így tovább folytatódhatott áldozatainak sora.

 

 

Cartier garancia

 

A híres párizsi ékszerész, Cartier vásárolta meg, tőle pedig a Washington Post című újság tulajdonosa, Edward McLean, 170 000 dollárért azzal a kikötéssel, hogy ha valamelyik családtagját fél éven belül szerencsétlenség érné, Cartier ugyanennyiért köteles visszavásárolni a gyémántot. Hat hónap minden baj nélkül eltelt, aztán sorban jöttek a tragédiák: fiúkat egy taxi ütötte el, lányuk szerelmi bánatában túl sok altatót vett be. A szülők házassága gyerekeik halála után megromlott, folyton veszekedtek, végül elváltak. A gyémánt az asszonynál, Evalyn-nél maradt. McLean elborult elmével halt meg, felesége szélütést kapott és sosem épült fel.

 

A McLean család ékszereit Harry Winston new yorki gyémántkirály szerezte meg, és 1957-ben más ékszerekkel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. A legendás hajómágnás, Onassis felesége azonnal beleszeretett és ragaszkodott hozzá, hogy megvegyék annak ellenére hogy pontosan tudta milyen sok szerencsétlenség tapadt a kőhöz. Onassis megvette feleségének a kék gyémántot, de megállapodott Winstonnal, hogy öt éven belül köteles visszavásárolni, ha az ékszer bajt hozna rájuk is. 1958-ban a pár házassága megromlott, és bár visszaadták az ékszert 1961-ben mégis elváltak.

 

 

Megtört az átok?

 

Winston szeretett volna túladni az ékkövön, de új vevőt nem talált, ám úgy tűnik megtörte az átkot. A gyémántot még 1958-ban a Smithsonian Intézetnek adta "kölcsön", méghozzá úgy, hogy a követ egy egyszerű postai borítékban küldte el.

 

A drágakő azóta is a múzeumban van kiállítva egy golyóálló üveg alatt.

 

A hírhedt Hope Gyémántot múltjának tudatában mindenki inkább csak csodálni mintsem birtokolni szeretné. De valóban megtört az átok...?